|
|
Wolfgang R. Kubizek
… und alle Toten starben friedlich…
... és minden halott békében hunyt el...
öt részes oratórium
szólistára, kórusra és zenekarra
Szöveg: Vertlib Vladimir
A középpontban egy fiatal hölgy áll, aki megpróbálja feldolgozni a nemzetiszocialista koncentrációs és megsemmisítő táborok tömeggyilkosságának gyötrő történetét. Nem tudja, hogyan bánjon az érzelmi és erkölcsi teherrel.
Először álomvilágba menekül, melyben elképzeli, hogy a mauthauseni koncentrációs tábor soha sem létezett, de a kőbányáról, a szelekciókról és a halálmenetekről beszámoló túlélők hangja visszahozza a valóságba. Majd párbeszédek sorozata közben a fiatal hölgy olyan emberekkel ismerkedik meg, akik a nemzetiszocializmus bűncselekményének történetéről nagyon különbözően vélekednek.
Egy antiszemita viszonylagossá teszi a történelmi tényeket, egy hajdani 1968-as álforradalmár a Shoa-t az emberek gonoszságáról szóló általános panaszába süllyeszti, egy shoai túlélő lánya arról mesél, hogy milyen gyötrően jelenlevő számára a történelem és mennyire hiányolja a tettesek utódainak készségét a témával szembesülni, majd végül egy hajdani Wehrmacht katona fia számol be elkeserítő és eredménytelen tapasztalatairól, amikor édesapjával a bűncselekmény részvételéről próbál beszélni.
Eme találkozások után a fiatal hölgy nagyon elbizonytalanodik. "Melyik a számomra helyes út?", kérdi végül az áldozatok kórusát, amely közben többször szóhoz jut: "Milyen tanulságokat vonhatok le?" és "Mely remény marad?" Válaszukban az áldozatok nem adják meg a helyes utat, nem adnak tanácsot, nem vigasztalnak, csupán tapasztalataikkal tudnak szolgálni a fiatal hölgynek.
Nem hagyják magukat kihasználni és elnyomni, hanem elmondják azt, ami történt. A fiatal hölgy az áldozatok hangjaiba kapaszkodhat, amikor kétségek, bűntudat és remény között tapogatózva keresi útját a történelmen keresztül.
(Eredeti összefoglalás német nyelven: Angerer Christian)
|
